2014. február 19., szerda

TOP 3 legjobb kottalámpa

Nem olyan rég készítettünk egy videót néhány kottalámpáról.
Az alapkoncepció az volt, hogy megnézzük mit is tudnak ezek a technikák a legolcsóbbtól a majdnem legdrágábbig. Két lámpa kivételével mindegyik LED-es volt. Mighty Bright és K&M márkájú lámpákról van szó.

A videón a kottalámpákat kicsomagoltuk, beüzemeltük és megosztottuk a technikai infókat. (Minden lámpa mellé adnak elemet is illetve többségéhez még egy kis huzat is jár.) Ami már a videón nincs rajta az, hogy más szempontok alapján is kísérleteztünk velük. Melyik világítja meg legjobban a kottát, fényerő alapján illetve fény szélességben.
Az eredmény az lett ami valamilyen szinten egyértelmű is. Az egy kis fejjel rendelkező 1-2 LED-es lámpák jók arra, ha az ember csak olvasni akar mondjuk egy könyvet a sötétben vagy egy egy oldalas kottát akar csak megvilágítani.
Ezek természetesen a legolcsóbbak is. Ami már egy kicsit drágább és itt 4-5-6 ezer forintokról van szó azokban már négy LED van és két hattyúnyakon vannak elhelyezve.
Van persze olyan is ami egy széles fejjel rendelkezik, de ebben 6db LED található. Ezzel el is érkeztünk a dobogó alsó fokán helyet foglaló "Hammer Head" kottalámpához.
Szélessége jó és elfogatható fényerőt biztosít. 3 db AAA kis ceruza elemmel működik. Ilyet már én is használtam zenekarban és megvoltam vele elégedve. Annyi észrevételem van csak, hogy ahogy ennél vagy az olcsóbb kategóriásoknál is a lap alját már nem tudja olyan intenzitással megvilágítani ahogy a lap tetejét, közepét. Ez akkor probléma, ha alul van a lényeg 500 ütem szünet után.

Szóval ez már jobb cucc, de ha valami igazán brutált akarunk akkor kicsit kell még költsünk, de cserébe olyat kapunk ami nem csak, hogy úgy világít mint a Pharoszi világító torony hajdanán, hanem még elegáns is. Persze a többi sem csúnya csak olyan butácska kinézetű. A több lóvéért nem csak egy jó fényerejű lámpát kapunk hanem még hálózati adaptert is. Ami ugye a többséghez nem jár. Külön megvehetjük, de némelyik lámpa esetében majdnem annyiba kerül mint maga a technika. Meg kell jegyezzem, hogy az érték növekedésével egyenes arányban nő a lámpák mérete is. Ez is egy döntő szempont lehet azoknál akik nem egy kottapultra akarják rácsíptetni, hanem mondjuk valami perverz indíttatásból elakarják olvasni a Júlia című ponyvaregény legújabb számát az éjszaka kellős közepén. Az már nem bírná megtartani a nagyobb lámpákat.
De most lássuk is kik ezek a nagyágyúk.

A K&M dobott nemrég piacra egy saját márkajelzésű kottalámpát "Twin Head" néven. Nincs kizárva, hogy ugyanott készül ahol a többi csak rádobtak pár eurót, hogy ott legyen rajta a nevük. Ki tudja...
Mindenesetre egy nagyon jó lámpáról van szó és jó ár/érték aránya van. Ezért a második helyet foglalhatja el. Itt még mindig 10.000Ft alatt vagyunk. Ez is egy komplett pakkban jön elemmel (3db AA ceruza elem), adapterrel. Amint a mellékelt ábra is mutatja ennek is két feje van, de mind a kettőt külön lehet ki-be kapcsolni. Ami azt jelenti, hogy vagy 4db vagy 8db LED égeti ki a retinánkat ha éppen megakarjuk nézni közelebbről is, hogy működik e.
Ezzel a motyóval már eltudjuk érni a kívánt hatásfokot és még az olyan dolgokat is észrevehetjük a kottában mint pl.:



Ami főleg a harsonásoknak szokott gondot okozni...

De akkor most jöjjön a király, a real deal, az első helyezet. A Mighty Bright "Orchestra Light". Ebben már 9db LED van amit ha kell felezhetünk is a bekapcsoló gomb segítségével. (azt nem tudom, hogy miért pont 9 és nem 10, na de mindegy is)
Ez a jószág egy igazi bajnok a kottalámpák közt. Már a csomagolása is exkluzív, nem csak egy sima kartondobozban van pár elem társaságában. Ezt kérem szépen egy jól megtervezett, helyes kis tatyiban kapjuk, ahol külön kis helyet kapott az adapter és az elem is. Persze ezt a táskát elhajíthatjuk ha csak simán a tokba akarjuk csúsztatni a kottalámpát. De a tény, hogy ilyenben kapjuk már jobb érzéseket kelt. Áramellátását illetően a már az említett adapter vagy 3db AA ceruza elem áll rendelkezésünkre. Amiről még nem volt szó az a csipesz része. Az előbb említett K&M lámpával teljesen megegyezik. Ami viszont olyan bivaly erős, hogy ide elkél egy erősebb kéz. Oboisták nyugodtan kérjenek segítséget a tubásoktól. Ezzel a csipesszel biztonságosan rögzíthetjük nemcsak a lámpát, de saját magunkat is ha netán váratlanul betör a koncertterembe egy trópusi ciklon, amire ugyan elég kicsi az esély, de jobb felkészülni.

A tesztünkben még szerepeltek izzós lámpák is. Ami nem lenne olyan rossz, de nekünk valahogy nem jött be. Ami mellette szól, hogy ha kiég akkor egyszerűen ki tudjuk cserélni. Míg a LED-nél ha valami hiba történik és az egész sor megadja magát akkor sajna kuka. De ez nem fordulhat elő túl gyakran hacsak nem megy át rajta egy traktor vagy esik bele egy tubába amibe előtte savat öntöttünk, hogy megtréfáljuk a kedves kollégát a szünetben amíg ő a zenekari büfébe egy islert majszol.

A gyártó ezekre a LED-ekre 100.000 órát ír. Ha valaki eljutott idáig és tényleg kimúlt a lámpa vagy még mindig bírja az hívjon fel.

Ez a TOP 3-as lista az én véleményemet tükrözi. Mindenkinek jogában áll máshogy eldönteni, hogy melyikek legyenek a dobogósok.

A videóról pedig itt a link, ha még valaki esetleg nem látta volna.

http://www.youtube.com/watch?v=S-N5ul7Xuig


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése